Kategóriák

Online jegyvásárlás

Hírlevél

Műsor

2014.

május 25. 11.00

KIRÁLYLÁNYOK ÉS KIRÁLYFIAK - GYEREKNAP Kovács Patríciával
zene: Nyitrai László, rendező: Bíró Kriszta
Jegyvásárlás

 

 

A KékSzobaHall

Újra várja látogatóit vasárnaponként este 7-től a Budapest Jazz Clubban a KékSzobaHall színházzal, zenével, irodalommal és rendhagyó beszélgetésekkel.

A Kékprodukció 2013 februárjában indította útjára a KékSzobaHall elnevezésű programsorozatot a Budapest Jazz Clubban (XIII. Hollán Ernő u. 7.) azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szívesen néznek színházat, hallgatnak zenét, szívesen cserélnek gondolatokat, kíváncsiak a világra és egymásra és szeretnek játszani. A vasárnaponként megrendezésre kerülő színházi, zenei, irodalmi esteken a Kék Művészügynökség által képviselt alkotók és barátaik lépnek színpadra. A szervezők hétről hétre igyekeznek olyan alkalmakat teremteni, hogy érdemes legyen összejönni és együtt tölteni a vasárnap estéket.

Korábbi programok

2013.

március 3.
A.R.Gurney: Love Letters
Édes-bús levéldráma Hernádi Judit és Gálffi László főszereplésével.

március 10.
Mesék rólad, rólam -egy kis zenével
Hernádi Judit estje

március 17.
Závada Péter: Nemleges kép
Verses zenés szerzői est slam poetryvel és spoken worddel.

március 24.
Parti Nagy Lajos: Angyalcédulák
PNL felolvasóestje, közreműködik: Murányi Márta

március 31.
Kitalált világ
Für Anikó estje

április 7. 17:00!   
Szólt az ember…
Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila estje

április 8. 
Mesék rólam, rólad – egy kis zenével
Hernádi Judit estje, vendég: Heilig Gábor
(a március 10-ei előadás pótlása)

április 14. 
Kaktusz és áramvonal – újlipótvárosi történetek
Város(rész)történeti kalandozások dalokkal. Km: Török András, Láng Annamária, Darvas Kristóf

április 28.
Végleges megoldás
 
Örkény Egypercesek Bíró Kriszta, Für Anikó és Mertz Tibor előadásában

május 5.
Opera az egész világ
Hábetler András és barátai

május 12.
Felcserélt életek – Veiszer Alinda sorozata 
vendégek: Ascher Tamás és Vekerdy Tamás

május 26. 

GYEREKNAP!
11.00 óra Királylányok és királyfiak
 

Mese – játék Kovács Patrícia előadásában Boldizsár Ildikó: Királylány születik és Királyfi születik című művei alapján

16.00 óra Királylányok és királyfiak 
Mese – játék Kovács Patrícia előadásában Boldizsár Ildikó: Királylány születik és Királyfi születik című művei alapján

20.00 óra Mesék rólam, rólad,- egy kis zenével 
Hernádi Judit estje, vendég: Heilig Gábor

június 2.

17:00  Szólt az ember...
Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila estje

20:00  Platón: Szókratész védőbeszéde
Jordán Tamás előadásában

 október 6.
Felcserélt életek-Veiszer Alinda sorozata
vendégek: Sándor Pál és Till Attila
Jegyvásárlás

október 13.
Örkény (egypercesek) kalapban
közreműködik: Bíró Kriszta, Für Anikó, Kálid Artúr
Jegyvásárlás

október 20.
Amit szívedbe rejtesz - József Attila pszichoanalitikus naplója
Jordán Tamás estje
Jegyvásárlás

október  27.
Parti Nagy Lajos: Mi történt, avagy sem
felolvas a szerző, közreműködik: Dés András
Jegyvásárlás

november 3.
Keresztül Európán 
Tompos Kátya és Hrutka Róbert új lemezének előbemutatója
Jegyvásárlás

november 4. 18.00!
Szegény anyám, ha látnám - könyvbemutató
Sándor Erzsivel és fiával, Juhász Tamással Csáki Judit beszélget
A belépés ingyenes.

november 10.
Felcserélt életek
Veiszer Alinda vendégei: Vitray Tamás és Enyedi Ildikó
Jegyvásárlás

november 17.
Spiró György felolvasóestje
közreműködik: Másik János
Jegyvásárlás

november 24.
Mesék rólam, rólad - egy kis zenével
Hernádi Judit estje
közreműködik: Heilig Gábor és a Good Afternoon
Jegyvásárlás

december 1. 15.00!
Kékmikulás - Trapiti, Pálcika és a Háromemeletes mesekönyv
Darvasi László író mesél kisiskolásoknak
Jegyvásárlás

december 1. 19.00
Három a Darvas - zenés beszélgetés Darvas Ferenccel, Benedekkel és Kristóffal
Beszélgetőtárs: Váradi Júlia
Jegyvásárlás

december 8.
Sárbogárdi Jolán: A test angyala
Parti Nagy Lajos felolvasóestje
Jegyvásárlás

december 15. 15.00!
Müller Péter Sziámi: Mi a jeled? Óvodások alapkönyve - zenés könyvbemutató
A belépés ingyenes, regisztráció szükséges: szervezes@kekprodukcio.hu

december 15. 19.00
Szólt az ember...
Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje
Jegyvásárlás

december 29.
Felcserélt életek - Veiszer Alinda sorozata
Vendégek: Csányi Vilmos és Udvaros Dorottya
Jegyvásárlás

2014.

január 12. 19.00
Örkény egypercesek
- játékos irodalmi-színházi est a groteszk jegyében
Közreműködik: Bartsch Kata, Bíró Kriszta, Kovács Patrícia
Jegyvásárlás

január 19. 19.00
Felcserélt életek
- Veiszer Alinda beszélgetés-sorozata
Vendég: Nádasdy Ádám költő és Zoboki Gábor építész
Jegyvásárlás

január 26. 19.00
Hősöm tere
- Parti Nagy Lajos felolvasóestje
Jegyvásárlás

február 9. 19.00
Esterházy Péter és Szüts Miklós
egy író és egy festő - beszélgetés és felolvasóest
Jegyvásárlás

február 16. 19.00
Felcserélt életek - Veiszer Alinda 
sorozata
Vendég: Somló Tamás és Horváth Charlie
Jegyvásárlás

február 23. 19.00

Amit szívedbe rejtesz József Attila pszichoanalitikus naplója
Jordán Tamás estje
Jegyvásárlás

március 2. 19.00
HANEM zenekar koncertje
Jegyvásárlás

március 9. 19.00
PIANISSIMO! Duó - Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi koncertje
Jegyvásárlás

március 16. 19.00
Felcserélt életek - Veiszer Alinda sorozata
Vendégek: Alföldi Róbert színész-rendező és Szüts Miklós festőművész
Jegyvásárlás

március 23. 19.00
Mesék rólam, rólad - egy kis zenével 
Hernádi Judit estje
Jegyvásárlás

március 30. 19.00
WEÖRES100 - a Sebő együttes koncertje
Jegyvásárlás

április 6. 19.00
MÁSODIK FORDULÓ - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje
Jegyvásárlás

április 13. 19.00
PÉNTEK & ROBINSON - Darvas Ferenc és Müller Péter Sziámi koncertje
Jegyvásárlás

április 27. 19.00
FELCSERÉLT ÉLETEK - Veiszer Alinda sorozata
Vendég: Cserhalmi György és Nagy Tímea  
Jegyvásárlás

május 4. 19.00
FELCSERÉLT ÉLETEK - Veiszer Alinda sorozata
Vendég: Molnár Piroska és Lázár Kati
Jegyvásárlás

május 11. 19.00
SZÓLT AZ EMBER - Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje
Jegyvásárlás

május 18. 19.00
TERMÉSZETES FÉNY - Závada Pál felolvasóestje zenével és meglepetéssel
Közreműködik: Szüts Miklós festőművész 
Muzsikál: Lukács Miklós
Jegyvásárlás

Címkék

2013.június (1) 2013.május (1) Alföldi Róbert (1) Alinda (1) Április6 (1) április 7-én (1) Ascher Tamás (1) Bartsch Kata (2) Bíró Kriszta (5) Boldizsár Ildikó (2) Budapest Jazz Club (29) Címkék (2) Csáki Judit (1) Csányi Vilmos (1) Cserhalmi György (1) Darvasi László (2) Darvas Benedek (1) Darvas Ferenc (2) Darvas Kristóf (1) Duóhéjban (1) Enyedi Ildikó (1) Esterházy Péter (1) Felcserélt életek (10) felolvasóest (1) Fullajtár Andrea (1) Für Anikó (3) Gálffi László (2) Good Afternoon (2) Gordon Eszter (1) Grecsó Krisztián (1) Hábetler (1) Hábetler András (1) Hanem zenekar (1) Heilig Gábor (2) Hernádi Judit (8) Horváth Charlie (1) Hősöm tere (1) Hrutka Róbert (1) játék (4) jegyvásárlás (1) Jordán Tamás (7) József Attila (2) józsef attila (5) Juhász Tamás (1) Kálid Artúr (1) kapitány (1) kedvezményes jegyek (1) KékeSzobaHall (1) KékSzobaHall (51) Kék Szoba Hall (1) Kitalált világ (1) Kollár-Klemencz László (1) koncert (3) Kovács (1) Kovács Patrícia (5) Lázár Kati (1) Lukács Miklós (1) Mácsai Pál (1) Magvető (1) Mi történt avagy sem (1) Molnár Piroska (1) Müller Péter (1) Müller Péter Sziámi (3) Murányi Márta (1) műsor (1) Nádasdy Ádám (1) Nádori Lídia (1) Nagy Tímea (1) opera (2) Örkény István (2) Örkény István Könyvesbolt (2) Parti Nagy (5) Parti Nagy Lajos (3) Patrícia (1) portré (1) rádió (1) Rick Zsófi (1) Sándor Erzsi (1) Sándor Pál (3) sanzon (1) Sebő Ferenc (6) Somló Tamás (1) Spiró György (1) spoken word (1) Sváb Ági (1) Szabadtér Jegyiroda (2) Szakcsi Lakatos Béla (1) Szegény anyám ha látnám (1) színház (6) Szókratérsz védőbeszéde (1) Szüts Miklós (3) Till Attila (3) Tompos Kátya (2) Törtök Andárs (1) tv (1) Udvaros Dorottya (1) Újlipótváros (1) Valentin-nap (1) Váradi Júlia (1) Veiszer (1) Veiszer Alinda (14) Vekerdy Tamás (2) vers (1) Vitray Tamás (1) Weöres Sándor (1) Záróra (2) Závada Pál (1) Závada Péter (2) zene (2) Zoboki Gábor (1) Címkefelhő

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

„Nekem is van felcserélt életem”

2013.05.07. 11:34  Vekerdy Tamás KékSzobaHall Ascher Tamás Veiszer Alinda

Veiszer Alinda új sorozata indul el a KékSzobaHallban vasárnap.  A televíziós műsorvezető-riporter vendégei ezúttal olyan szakmájukban ismert és elismert beszélgetőtársak lesznek, akiket gyerekként éppen a másik pályája vonzott. Az első páros az egykor pszichológusnak készült Ascher Tamás rendező és a valamikor színházi pályáról álmodó Vekerdy Tamás. 

Minden beszélgetés egyszeri és megismételhetetlen. Hogy miként alakul az nagyban függ a beszélgetőtársak pillanatnyi lelkiállapotától, nyitottságától, meg persze attól, hogy ki az, aki kérdezi őket. Veiszer Alindáról tudjuk, hogy az egyik legfelkészültebb riporter és műsorvezető, őszinte kíváncsiságával elérte azt, hogy korunk legnagyobb gondolkodói ültek le vele, és beszéltek őszintén. Azért nem túlzás mindegyiküket legnagyobb gondolkodók közé sorolni, mert  Alinda kérdéseivel olyan fórumot teremtett, amiben tényleg igazi gondolatok születtek, dacolva a felhígult televíziós talkshow-kban megszokott felszínes csevejjel. Aztán a Záróra egyszercsak eltűnt képernyőről, majd nem sokkal később (egy ideig a Duna Tv-n folytatta) Alinda is. Beszélgetésünk pillanatában is csak azt mondja, szívesen készítene kulturális műsort, beszélgetéseket, de nem áltatja magát azzal, hogy erre mostanában lehetősége lesz a köztévében.

-       Azt régen is tudtam, hogy ha babánk lesz, akkor sem leszek képes sokáig elszakadni a munkától, mert az éltet. Ezt most is így gondolom, de lehetőséget nem kaptam. Hiányzik a tévézés, de persze az ember nem mindenáron akar képernyőn lenni. Nehéz ezt megfogalmazni. Mindenki valami céllal indul neki a médiának, mondjuk mert kíváncsi. Emberekre, véleményekre. És nem azért, hogy látszódjon- a képernyő eszköz, nem cél.  Ezzel együtt a tévézésben van adrenalin, az élő adás izgalmas. Beszélgetésre készülni, jó munka. Ha most nem lehet képernyőn, hát nem lehet. Nekem van 15 műsorötlet a gépemen… hátha egyszer majd mégis lehet.

-       De addig is írsz és beszélgetsz.

-       Igen, portrékat készítettem eddig is, és ezt csinálom most is. Nemrég elindult egy sorozat Pécsett, a Zsolnay Negyedben. Márta István találta ki, és most jön a harmadik szalon. Szerencsére nagyon szeretik a pécsiek. Olyan hamar elkapkodták a jegyeket, hogy azon magam is meglepődtem., egyetlen szabad hely sem maradt. Sokszor Pesten sem könnyű megtölteni egy kétszáz fős termet, de Pécs a POSZT-on edzett város, tudják az ott élők, hogy izgalmas és érdekes hallgatni például  Alföldi Róbertet, vagy mondjuk Jordán Tamást.

-       A most induló sorozat a KékSzobaHallban igen beszédes címet kapott: Felcserélt életek. Neked is van? Vagy mindig riporterként képzelted el magad?

-       Igen, nekem is van. Több is. Akartam lenni állatorvos, jogász, de leginkább színészként képzeltem el magam.  Jelentkeztem is a színművészetire, de sajnos már az első rostánál eldőlt a sorsom.

-       Nem te lennél az első színész, aki sokszor futott neki a felvételinek. 

-       Valóban, de ha már az első rostán sem jutsz át, akkor az sokat jelent. Persze csalódott voltam és dühös, de ma már tudom, hogy okkal történt mindez. Akkor indult egyébként Máté Gábor legendás osztálya, Jordán Adéllal, Kovács Patríciával, Fenyő Ivánnal. Egyszerűen nem ez volt az én utam.  A többi helyre, ahová jelentkeztem felvettek, így végeztem végül Szegeden, újságíróként.

-       Valahol  a képernyős lét is színészet, nem?

-       Egyáltalán nem, riporterként ha játszol, elbuktál. A riporter nem lehet mindig más karakter, neki minden körülmény között önmagának kell maradnia, a színészetben pedig éppen az a lényeg, hogy folyamatosan változni kell. Persze egy tévéműsor, főleg ha élő, vagy élőszerűen rögzítik, hasonló felkészülést igényel, mint egy előadás, látnod kell előre, hogy mi fog történni, tartani kell az időt. A KékSzobaHallos, a Zsolnay Negyedes, vagy éppen a Katona József Színházban zajló sorozat spontánabb. Ami ott történik, az egyszeri és megismételhetetlen.

-       A KékSzobaHallban az első beszélgetőtársaid Ascher Tamás rendező és Vekerdy Tamás pszichológus lesznek. Hogyan választod meg, hogy éppen kiket kérdezel?

-       Ez soha nem egyedüli munka, szeretek közösen gondolkodni. A KékSzobaHall vendégeit  és az egész tematikát Pécsi Julival, a Kék Művészügynökség vezetőjével álmodtuk meg. Szerintem nagy fába vágtuk a fejszét, drukkolok, hogy bírjuk ötlettel.

-       Hogyan lehet behatárolni a közönséget, aki ma a tévé adta kényelem helyett inkább elmegy és meghallgat egy élő beszélgetést?

-       A közönség azokból áll, akiknek hiányzik, hogy értelmes embereket halljanak megnyilvánulni értelmes dolgokról. Sokan vannak így szerencsére. Az meg különös helyzet, hogy meg is tudjuk szólítani őket. Például azért, mert szerették a Zárórát vagy a Ráadást, a legújabb interjúkötetemet, és követnek a facebookon. A Hollán Ernő utca, ahol a KékSzobaHall van, pontosan másfél perc sétára van a lakásunktól, úgyhogy gyakorlatilag itthon fogok beszélgetni, ismerősök előtt.

Veiszer Alinda vasárnap 20:00-tól beszélget Ascher Tamással és Vekerdy Tamással a KékSzobaHallban. (Budapest Jazz Club, Hollán Ernő utca 7.)

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kekszobahall.blog.hu/api/trackback/id/tr15281209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vas Pál 2013.05.11. 11:04:05

kb. 5 éve egy nukleáris technika szimpóziumon fizika tanároktól azt hallottam, hogy Vekerdi Tamás valami hasonlót jelentett ki: Csak diktatúrákban kell reál tárgyakban képzés, a szabad világban fontosabb a humán képzés. Ők ennek is tudták be, hogy egész Magyarországon akkor 5 fő jelentkezett fizika tanárnak egyetemre. Mi lehet erről Vekerdy Tamás véleménye?

stikasz_1 2013.05.11. 14:10:24

@Vas Pál: Mi?... Diktatúra meg reál tudomány?...
süti beállítások módosítása