December 8-án este 7-kor a KékSzobaHall színpadán Parti Nagy Lajos olvassa fel Sárbogárdi Jolán: A test angyala című habszódiáját.
"(...) – Ne értsen félre, nem szokásom, de kivételesen meginvitálhatnám-e, hogy ma fogyasszon el velem egy kávét vagy amit rendel a… Vörösmarthy Gerbaud teraszán… például fél öt órakor… –
Edina az őszinte ajánlatra megnémult szinte. A csontig hatoló, ám őszinte zavart a férfi fiatal tévérendező szeme azonnal lereagálta, és így szólt ellentmondást nem tűrően:
– Nem! Ne is mondjon semmit felvetésemre! … Hanem ha tolakodónak érezte amit elkövettem imént vagy esetleg nem megfelelő, azt a kategorikus nem eljövésével jelezze! Expresszis Werbis! Én mindenesetre a teraszon várom vagy ha hűvösebbre fordul az idő, a belső termek valamelyikében… A viszont…látásra! –
Ezzel ruganyosan meghajolt és tétovázás nélkül kihaladt az irodából.
Margittay Edina lányi boldogsága a megengedett határok között Tetőfokára hágott. Egészen ebédig remény és kétségbeesés közt „hányódva” töltötte a napot, hogy elmenjen-e a megbeszélt invitálásra. Majd ebédideje rovására hazasietett a közeli Benczúr utcai lakásukba átöltözni, mely nem esett messze munkahelyétől, s közlekedés is jó volt, ezzel is érvelve a „randevú” elfogadása mellett.
A Marketing-Manager nem is hagyta szó nélkül a jelenséget, hogy az átlagoshoz véve is milyen csinos beosztottja van ma… Tréfás „csettintését” Edina szokása ellenére jóleső belső mosollyal vette tudomásul. Még akkor is ez látszott szépen metszett ajkain, mikor a délutáni DR. Havasnaki kávé bevitele után leült iróasztalához. Egyszercsak észrevett azon egy Napi Lapot, s bár nem volt szabad Munkahelyen privátim olvasnia, lopva belelapozott abba…
Eleinte nem is volt ez baj. De egyszercsak a 3. oldal alján egy „fényképre” esett a tekintete árja. De bárcsak ne esett volna! Edina elsápadt, majd szabályosan kivörösödve izzadni kezdett sajnos. Mivel fizikailag szédülés fogta el, alig tudta kiolvasni a Felvétel aláírását:
„Balajthy Dénes fiatal tehetséges Tévérendező női főszereplőt keres a „Szeretve mind a Vérpadig” c. kísérleti tévéjátékához. Képünkön az ifjú rendező a felfedezésre áhítozó leánykoszorú gyűrűjében.”
És tényleg!!!
A képen 6- vagy 7 csinos, de jelentéktelen lány öveztében ott mosolygott az ő Férfije, nem volt kétség. Az arc és a név azonossága azt kizárta feltétlenül. Edina alig tudta visszafojtani a sírást, sőt zokogott.
– Mindennek vége! Isten veled Remény!… Ó, hát ezért!… Ezért volt az egész invitálás? Hogy képzeli, hogy … hogy én is olyan lány vagyok, hogy egy leszek neki a sokból, amiben bőven része van? –
Zokogta zömmel befelé, mert kora kislány korától fegyelmezett, kultúrált leány volt, noha mélyérzésű is. Ettől kezdve hibát hibára halmozott a német nyelvű levelezésben a koncentrálás hiánya miatt.
– És ha nem „acélból” hívott? –
Tért vissza újólag. De hiába igyekezett megnyugtatni magát, mécsesét nem tudta eléggé összeragasztani. Majd észrevétlenül az asztalra csapott.
– Hát mi másért?! Ne csalfa vak reménykedj! –
Hangoztatta és egymást kergették gondolataiban a mondat-töredékek az utólérés legcsekélyebb reménye nélkül.
– Én bizony nem leszek senki megunt „babája” –
Dúdolgatta eközben a szép zeneszámot.
Megpróbálta Macit hívni vívódva telefonon, de az „utolsó szalmaszál” talpmasszázs-tanfolyamon volt, így egyedül maradt a nehéz ám igazságos döntéssel: NEM! Nem lehet jelen ezek után a Gerbaud teraszán, vagy belső termében, se fél öt órakor, se tovább. Ha van benne lányi tartás, nem és nem mehet el…
Még sokáig birkózott hasadt lelkének két fele egymással, majd szokása szerint alaposan kezet mosott, és a munkaidő végeztével emelt fővel, földalatti és gyalog érintésével egyenesen hazasietett.(...)"